A következő címkéjű bejegyzések mutatása: karácsony. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: karácsony. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. december 25., kedd

Karácsonyi filmajánló



Karácsonyi filmek között nem igazán szerepel a „Benjamin Button különös élete” c. film, Én mégis ajánlom. 

Először 2010-ben láttam, és már akkor nagyon tetszett (Oszkár-díj három kategóriában 2009.). Azóta most néztem meg harmadjára, mert egy felettébb érdekes nézőpontból mutatja be a film az igazi szerelmet, az egymás elfogadását, a törődést, a gondoskodást, ami számomra a Karácsonyi érzések egy részét jelentik.


Benjamin különös módon jött a világra, és egy még különösebb élet jutott neki, visszafelé haladva az idővonalban. Öregen születik meg, és csecsemőként hal meg, közben pedig végigvonul az egész életén a film, a valóság és a romantikus képzelet határait oda-vissza át-átlépve. Tetszik ez a nem megszokott időrendűség is, és értékes a mondanivalója is, érdemes megnézni.


Egyébként is szeretem a Brad Pitt és a Julia Ormond filmeket, és ez így Karácsony első napján, jó kis késő délutáni film volt.

2012. december 24., hétfő

Nyugodt karácsony

Imádom a KARÁCSONYT! 
Mondtam már?!

Az évek (évtizedek) alatt sikerült eljutni arra a szintre, hogy minden egyes pillanatát élvezem. Mindennel időben elkészülök, minden remekül sikerül, és bár fáradtan az egész napi sürgés-forgástól, de olyan jó most este 7:30-kor lehuppanni a nappali kanapéjára, körülvéve karácsonyi fényekkel és egy kicsit átgondolni az eddigi készülődést és a mai napot.

Az elmúlt hetekben mindent a tervek szerint elkészítettem: SK ajándékok, lakásdekor, bevásárlások stb.
A hétvégén minden ételt, ami a karácsonyi menühöz kellett teljesen el- vagy előkészítettem: somlói galuska, gesztenyepüré, aprósütik kész, saláták (oroszhús, hagymás-krumlis, gyümölcssali) kész, húsok bepácolva (bárány), betöltve (csirkemell aszaltszilvával), fasírthoz ledarálva (birkacomb). Ma csak levest (hagyományos húsleves) és a köretet (hagymáskrumpli) kellet megcsinálnom. A mamáktól kaptunk bejgliket (mákos, diós, lekváros) és egy kisfazék töltöttkáposztát :)
A lakásban rend van, és karácsonyi hangulat, SK ajándékok becsomagolva, csak a mosással maradtam le egy kicsit (4 adagnyi ruha maradt mára, most is megy a gép, és a Lea szobája tele van szárítóállványokkal, mert ide dugtam őket. Még jó, hogy nincs itthon.)
Napközben Youtube-s karácsonyi zenehallgatás, facebookon és sms-ben névnapi és karácsonyi köszöntések fogadása, és még Lea is küldött egy pár fotót a Közel-Keletről :), amit gyorsan letöltögettem és vittem a mamákhoz megmutatni, hogy lássák, jól van (mert nagyon aggódós nagyszülők ám). 
Délutánra a fadíszítés maradt és az 5-kor kezdődő vacsorához az asztaldíszítés, terítés és vacsora ITTHON hármasban.
Holnap-holnapután pedig rokonlátogatások, ajándékozások nagycsaládi összejövetel a mamáknál. 

Nem volt kapkodás, minden elő volt készítve, még a karácsonyi égősorhoz is vettem pótégőket 2 hete, úgyhogy azok is rendben voltak.

Évekkel ezelőtt, amikor még nem készítettem írásos terveket a "projektjeimhez", ami most a karácsony, nálunk is nagy volt a kapkodás, az idegesség. Még ezen a délelőttön rohangáltam Nyírbátorba és a zűrzavaros tömegben próbáltam beszerezni a hiányzó dolgokat. 
De ennek már vége, hála a tervezésnek, és ez így az IGAZI!


2012. december 23., vasárnap

Karácsonyi mese

Áldott, békés Karácsonyt kívánok mindenkinek a falubeli óvodásaink betlehemes játékának fotójával és Vass Albert Karácsonyi meséjének első és második részével! 

Betlehemes játék a falu óvodásaival :)))

 



2012. december 22., szombat

Ötletelj, és valósítsátok meg együtt

A "kettesbendejólenni" program egyik része: 
"Alkossatok valamit együtt. Találj ki egy új dolgot, amit nélküle nem tudsz megcsinálni. Mond el az ötletedet és kérd meg, hogy segítsen. Ettől fontosnak és segítőkésznek fogja magát érezni, ami csak fokozza a kötődést. Ráadásul utána a közös alkotásban együtt gyönyörködhettek."

Na ez történt, amikor kitaláltam a maradék rabichálóból, alternatív karácsonyfa készítést. Aki ismeri a rabichálót az tudja, hogy a finom női kezet nagyon megviselné a dróttal való tevékenység, ehhez bizony férfikéz kell. És meg is kaptam a kért segítséget.
A rabichálóból drótvágó fogóval vágta le a Párom a kijelölt formát, aztán összehajtogatta és rögzítette azt a kúpformát, amit megrajzoltam.
Színes égősort tekertem a kúphálóra és a horgolt virágcsodáimból akasztgattam fel rá egyszerű karácsonyi akasztóval. És ilyen lett.
Ez még csak egy teszt összeállítás, mert csak kipróbáltam, hogy milyen lesz, de még nem döntöttem el, hogy a lakás melyik helyiségébe állítom majd be. Valószínű, hogy az "Én szobámban" a hálósarkot fogja díszíteni két nap múlva.

Nekem tetszik, olyan kis hippis, és benne van a közös munkánk, és szerintem egyedi is lett, plusz még teljesen SK. És majd minden reggel, ébredés után és minden este, elalvás előtt együtt nézhetjük a kis színes fényeket, és.... :)
 

2012. december 18., kedd

Horgolt ajándék

Tegnap este átadásra került az első karácsonyi ajándékom Leának. Ez azért történt így, mert ma hajnalban elutazott itthonról, reggel 8-kor letudott egy vizsgát Debrecenben az egyetemen, és leadott egy beadandó dolgozatot,  aztán utazik tovább Budapestre a barátjához, és 20-án, azaz csütörtökön "elrepül" és csak január 5-én jön haza. Az ünnepeket most a Vörös-tengernél, a Sínai-félszigeten tölti a barátjával együtt (ez lesz az első ilyen külföldi útja).
Nekünk pedig ez az első év, amikor nem lesz együtt a teljes család, de tudomásul kell venni, hogy a felnőtt gyerekeknek külön élete van már, mindenki járja a maga útját. Szépen leszakadnak a családról, és ez így van jól!
Nagy-nagy hajnali búcsúzkodás, sok ölelés, sok puszi, vigyázz magadra!, facebookon tartjuk a kapcsolatot, az Apai részről egy kis aggódás, poénkodás: "aztán nehogy eladjanak valahol!", de tudom, hogy minden jól alakul! 
Hálásak vagyunk, hogy ilyen helyekre el tud jutni már 21 évesen!

TAB (Tablet PC) tartót készítettem neki, a kedvenc színeiből összeállítva, hogy a tengerparton, a meleg nyárban minden nap vele lehessünk egy kicsit mi is. Mert a TAB-ja biztosan vele lesz :) És még egy plusz ajándék: kulcstartó, vagy nyakbavaló, vagy táskára akasztható bigyó, vagy aminek akarja majd használni az önálló kis horgolt köröcskét. A lényeg, hogy ott legyen a gondolati energiánk itthonról vele, amikor csak viseli, vagy ránéz, vagy megérinti ezeket a szeretettel készült tárgyakat.

Összehorgolt körök a TAB méretére igazítva.
Összedolgozás, bélelés
A kész TAB-tartó elölről és a kis kulcstartóvirág ...
...ez a hátoldala...
... ez pedig a belseje.

Nagyon örült neki!

2012. december 16., vasárnap

"Ég a gyertya ég..."

ADVENT 3. gyertyája
Advent harmadik vasárnapjára szinte már minden lelkesen készülődő emberke otthonában feldíszített helyiségek várják a hazaérkezőket.
Elkészültek, vagy még készülnek a különböző apró dekorációs tárgyak, előkerültek a korábbi évek féltve őrzött kézzel készített kincsei, és keressük az új helyüket a lakásban. 

Ez most nálunk is így van. 
Szinte minden évben készítek valami újat, amit aztán vagy elajándékozok, vagy őrizgetek évekig, mint ezt a kis betlehemes jelenetet (5. karácsonyuk lesz velünk).
A figurákat évről évre előveszem, mindig új helyet találva neki, és mindig jóérzés rendezgetni, igazgatni őket, teljessé tenni a jelenetet apró kiegészítőkkel, kavicsokkal, faágakkal, tobozokkal stb.
Most a fotó kedvéért a nappali szekrénykéjén állítottam fel őket, de nem ez lesz a végleges helyük.
Mindenki együtt a fotó kedvéért
Az elkészítésük bonyolultnak tűnik, de egyszerű, mert egy alapsablon alapján kell a körcikk formájú testeket és a  vékony téglalap alakú karokat kiszabni a különböző színű filcanyagokból, aztán tetszés szerinti maradék fonalakkal kell összevarrni őket. A szintén maradék fonalakból készült haj pedig fagolyóra ragasztva adja a fejet, és filctollal rajzoltam a szemet, szájat, orrocskát, poficskákat.
1-2 figura összeállítása után már jön a sok-sok ötlet, hogy mivel lehet a karaktereket még egyedibbé tenni, így a királyok palástja, fejfedője, a pásztorok sapkája, az állatkák díszítése, néhány kis fagolyót is felhasználva tették teljessé számomra a figurákat. A Jézuska fejgolyója pedig egy egyszerű téglalapból készített, kicsit kitömött pólyába került. 
Mivel szeretem a természetes anyagokat, így a filcet választottam, de mindezt el lehet készíteni kicsit ünnepélyesebb anyagokból is (szatén, selyem, bársony, organza, csipke). Talán jövőre újat készítek, ez pedig újra az elajándékozandó dolgaim tárházába kerül.

Néhány fotó a részletekről
Mária, József és a Jézuska,
a három királyok,
 a pásztorok és az állatkáik.

2012. december 13., csütörtök

A vidék kincsei

Aki falun él, annak könnyen, egyszerűen és olcsón lehet nemcsak karácsonyi, de mindenféle dekorációt elkészíteni. 
Most a Lea szobájába készítettem egy karácsonyi tálat, amit a ledes izzók  kapcsolója miatt éjjeli lámpának is használhat (nem kell a konnektorba dugosgatni, mint a legtöbb karácsonyi égőt).

Mivel szabin vagyok, és leesett egy jókora hó, úgy gondoltam, kell egy kis friss levegő, egy kis hideg, egy kis ropogó hóhang, így kigyalogoltam a faluszélén lévő fenyvesbe tobozt szedni (kb. 4 km oda-vissza, egy kisebb túrának is megfelel).
Amikor ott voltam, már tudtam, hogy ezt jobb lett volna a tobozbegyűjtés miatt a hó előtt megtenni, de hát az ötletek nem mindig jönnek időben, vannak spontán gondolatok is. Na ez is egy ilyen spontán dekoráció. Jött a gondolat és tobozra volt szükségem hozzá.

Szóval fenyveserdő, a hó alól tobozkikotrás lábbal, kapirgálás kézzel, ujjak lefagyása még kesztyűn keresztül is, a fáról áglehúzgálás, ugrálás az eléréséhez, sok-sok hó a fáról a nyakba, az arcra, a szembe... de megérte! Szedtem egy zacskónyit, amit otthon alaposan megmostam szódabikarbónás-ecetes vízben, majd a radiátorra tettem száradni, mert tudtam, hogy a melegtől ki fognak nyílni a tobozok. Lehet a sütőben is szárítani, ott is gyönyörűen kinyílnak.
A csúnya kis koszmós-mohás tobozokból szépséges formájú tobozkák lettek. Most eszembe jutott a "Rút kiskacsa" mese:)

Egyik részét lefújtam aranyszínű spray-vel, és elővettem a régi aranyszínű gömbök egyik családját és kezdődhet a komponálás! 
Sorrendben: üvegtál, 20 db-os ledes izzósor, festetlen tobozok, gömbök nagyok, majd kicsik, festett tobozok.

Ilyen lett! 
Semmi extra, csak egyszerűen Karácsonyi!



2012. december 11., kedd

Karácsonyi körömdekor

Lassan elérkezik a nagy nap (napok), amikor mindenki szeretne toppon lenni, kívül-belül. Az Én kezem az elmúlt napokban eléggé igénybe volt véve a komplett lakástakarítás miatt, de lassan a végéhez közeledve ideje kiválasztani a legjobban tetsző ünnepi körömmintát. Megfigyeltem, hogy a naponta több órás gumikesztyű viselés is kikészíti néhány nap alatt a kéz bőrét és a körmöket is. Úgyhogy van mit visszaápolgatnom esténként és kell néhány nap majd, hogy rendbe hozzam őket. Na de ez most ezzel járó időszak.

Szeretem magam végezni a manikűrt, mert úgy gondolom, hogy meg tudom csinálni az alapokat úgy, ahogyan egy átlagos szakember (bár nincsenek profi eszközeim). A díszítést pedig el lehet lesni különböző bloggerínáktól, akik az egyszerű minták elkészítését is remekül bemutatják a blogjaikban. 
Kedvelem a körömmatricákat, amiből most rengeteg karácsonyi mintát lehet beszerezni és variálni kedvünk szerint. Persze azért ízlésesen próbáljuk felrakni a választott formákat, mert itt is fő szempont az egyszerű és egyedi! Nekem a hópelyhek a kedvenceim, amit kiegészíthetünk kisebb nagyobb pöttyökkel. A pöttyözésre jó tippeket ad Niki ünnepi manikűrje, aki a hullámcsatot használja a pöttyözésre, de pöttyözni lehet akár lakkba mártott tollheggyel.
Néhány egyszerűen elkészíthető karácsonyi körömmintát mutat be a Marmalade is.

A bemutatott körmök díszítése csak ötletszerű, ez a két piros alapú a kedvencem, de a fenti pöttyös mintát arany alapra fogom kipróbálni (és elég csak vagy egy fenyő, vagy egy magyal ágacska az egyik ujjra). Szép lesz :) 

 
 
 
 





2012. december 10., hétfő

Só-lisztgyurma karácsony újra

Folyamatos a karácsonyi készülődés és eljött az ideje a só-lisztgyurma formák feldíszítésének. Az "Só-liszgyurma karácsony" bejegyzésem inspirációi két alternatívát erősítettek bennem. Az egyik a decoupage technikás variáció, a másik pedig a gyöngyfűzéses. 
Ez utóbbival elkészültem, megmutatom a lépéseit. Szeretem a nem szabványos holmikat, valahogy ezek éltetnek. Minél egyszerűbben, és minél egyedibben szeretem készíteni a körülöttem lévő dolgokat.  Ez a gyöngyös díszítés is ilyen lett, és mondhatom, hogy több része véletlenül lett olyan, amilyen.

A készítés menete
1. Arany színű dekorspray-vel (papírírószer 800 Ft) sikerült kicsit egyedire lefújni. Az új flakont felráztam, és elég nehezen tudtam lenyomni a szórófejet, így az elején csak fröcskölve szórt. Ez pedig pont jó lett így, mert olyan pöttyösek lettek, mintha apró csillagocskák lennének rajtuk. Aztán már végig így szórtam.
 
2. Kiválasztottam a tetsző színű gyöngyöket, és mivel az idén a meglévő arany díszeimet narancssárga és barna színekkel fogom kombinálni, ezért ehhez passzoló gyöngyöket készítettem ki.
3. Arany színű vékony drótot használtam a gyöngyök felfűzéséhez (papírírószer 880 Ft). Egyébként a nyírbátori papírírószerboltok be vannak ám rendesen rendezkedve a kreatívoskodásra. Sok mindent be lehet szerezni, ha valami nincs, akkor azt megrendelik a vásárlóknak, csak meg kell adni a pontos paramétereket, vagy választhatunk a kreatív katalógusokból is. Ez egy nagyon jó szolgáltatás így, csak rá kell számolni a rendelési időt, úgyhogy itt is jó tervezetten, előre gondolkodni.
4. A drótot célszerszámmal rögzítettem, néhány tekerés, hogy stabil maradjon.
5. A gyöngyöket csak úgy spontán, minden rendszer nélkül fűzögettem, hol többet, hol kevesebbet, variálva a színeket és a méreteket, a drótot pedig úgy tekergettem, ahogy éppen adódott. Ilyenkor nem kell gondolkodni, csak csinálni úgy, ahogy azt a belső érzések diktálják.
6. Azoknál a formáknál jó ez a technika, amelyeknél vannak sarkok, vagy drótmegakasztó hajlatok a formákban: csillag, fenyőfa, linzersüti forma, mert a kör, a csengő és a hold formáról lecsúszott a drót. Egyébként azoknál is lehet, csak még a gyurma készítésnél, a sütés előtt célszerű kis bevágásokat csinálni a drótmegakasztáshoz. Én akkor még nem készültem tudatosan erre a technikára.
7. És nincs más dolog, csak fűzni és tekergetni, fűzni és tekergetni... A végén pedig a kezdő drótvéggel újra összesodorni (fogóval). Ennyi az egész.
Egyszerű és különleges, ráadásul SK készítve!!! 

Most, hogy látom, milyen gyorsan elkészíthető, még karácsonyi ajándéknak is beválna. 
8.  Kerül a kis "Aranyoskákból" a karácsonyfára is, de most az ajtó körüli dekorációt díszítettem velük, azokkal a szalagokkal, amit szintén SK készítettem.
9. A Praktikerben 299 Ft-ért 2,7m X 6cm-es dekorszalagokat lehet venni sok-sokféle színben. 
Én már november végén beszereztem azokat a kellékeket, amelyről tudtam, hogy használni fogom, mert azt is tudom, hogy ilyenkor már a választék sincs olyan, és beindul a tömeg is. Ráadásul a leesett hó miatt, ha nem muszáj itt vidéken inkább nem autózgatunk 50 km-es távokat a nagyvárosokba (Nyíregyháza, Debrecen).
Az arany-narancssárga-barna kombinációhoz vettem a szalagokat, és azokból készültek a masnik is, egyszerűen összefogtam és dróttal középen összeszorítottam. Aztán még egy kis igazgatás, és mehet a girlandra, vagy koszorúra, vagy asztali díszre és majd a fára.

Imádom a decembert! Annyi mindent lehet csinálni és utána jól érezni magunkat az SK holmik sokaságában.

2012. december 9., vasárnap

Mikulásra kaptam

A sajátom printscreen-nel
Mikulás alkalmából csökkentett pontszámú meghívókat lehetett ajándékozni az ncore-on. Ádámtól kaptam egyet, úgyhogy 2 napja hivatalosan is van önálló, személyes hozzáférésem a filmek és e-book-ok letöltéséhez. 

Juhééé! 
Ezt nagyon szeretem!!!

A "Filmnézés-lazítás" bejegyzésemnél részleteztem egy kicsit ennek a letöltős oldalnak a jelentőségét (számomra), most pedig elkezdem összeállítani a karácsonyi filmlistámat, mert megkezdem a letöltéseket.

Első letöltött filmem (nem vártam karácsonyig és megnéztem)

Főszereplő: Sarah Jessika Parker (Golden Globe-díj 2006 - Legjobb színésznő - zenés film és vígjáték kategória jelölés)
Szeretem azokat a filmeket, amelyekben Ő szerepel, a Sex és New York sorozattal lopta be magát a szívembe. Ebben a filmben egy teljesen más karaktert játszik. Egész jó benne, de nekem jobban tetszik a laza szinglis szerepkör. De nem skatulyázom be. A film mondanivalója pedig kifejezetten illik a karácsonyi fílinghez.

Ha van általad javasolt film karácsonyra szívesen fogadom.


2012. december 2., vasárnap

Téli ágyas, mint gasztroajándék

A kép nem saját fotó
Tuti karácsonyi ajándék pasik számára a helyi házipálinka (szilva, alma, vegyes), aminek az ízét lehet fokozni különböző trükkökkel. A legkedveltebb az ágyas és a mézes pálinka, amiből nem csak karácsonyi, hanem egyéb napokra is szívesen készítek ajándékot (szülinap, baráti összejövetelre a házigazdának, rokonlátogatás stb.).
Tavaly találtam rá egy jó gasztroajándékos receptre, amiből azóta több liter ágyaspálinkát is készítettem az év folyamán, főleg aszalt szilvából.

Tulajdonképpen az igazi ágyasoknak legalább 3 hónapig kell állni a gyümölcságyon, de ez a recept már 3 hét után is finommá teszi a páleszt, úgyhogy karácsonyig még éppen belefér elkészíteni.

Fontos még az aszalt gyümölcs minősége, mert a bevásárlóközpontokban kapható aszalt gyümölcsök legtöbbször vegyi eljárással készülnek, így ez rontja a pálinka ízét. Az igazi a valódi aszalással, azaz szárítással készült gyümölcs.

„Téli varázs" ágyas pálinka
Az „ágyat" úgy készítem, hogy egy 2 literes befőttes üvegbe aszalt szilvát (lehet hozzá mazsolát is tenni), szegfűszeget és egész fahéjat teszek, majd rákanalazok 3-4 evőkanál  (ízlés szerinti lehet több és kevesebb is) mézet. Erre az ágyra öntöm a pálinkát, és lezárom az üveget. Néhány hétig érlelődni hagyom, és minden nap megrázogatom egy kicsit az üveget, úgyhogy célszerű szem előtt tartani, nehogy megfeledkezzünk róla. Először szép sárgás lesz a színe, de ahogy telik az idő, egyre sötétebbé válik. 
Néhány hét után szép formájú, kiürült félliteres italos üvegekbe (ezeket gyűjtögetni szoktam), vagy vásárolt dekoratív üvegekbe áttöltöm úgy, hogy néhány gyümölcsöt az üvegek aljára teszek. 
Meg lehet enni a pálesszal átitatott gyümölcsöket is belőle, csak óvatosan vele, mert nagyon ütős.
Készíthetjük más aszalt gyümölccsel is: körte, barack, datolya-fügekombinációt is sokan ajánlják, de nekem ez vált be.

„Téli védőital" ágyas pálinka
Extra durva! "Félalkoholistáknak"! 
1 liter alma, szilva, vegyes pálinkába 2-4 db erős pirospaprikát, és 6-8 gerezd megtisztított fokhagymát teszünk. Ugyanúgy napokig-hetekig érleljük, naponta megrázogatva. Brutális !!!

Az elkészült italokat fél literes üvegekbe töltöm, az üveget pedig kreatívan fel lehet öltöztetni, így  igazán egyedi gasztroajándék lesz belőle, és nagyon népszerű!

2012. december 1., szombat

Só-lisztgyurma karácsony

Só-liszt gyurmából szinte minden ünnepre lehet valamilyen érdekességet készíteni. Óvónői 10 évem alatt rengeteget készítettem, készítettünk a gyerekekkel: anyák napja, Húsvét,  Karácsony ... hálás anyag. Gyorsan összeállítható, formálható, színezhető, és igazán lehet vele kreativoskodni. 
Összegyúrtam  egy csészés adagot (1 csésze só, 2 csésze liszt, 3/4 csésze víz és egy pici olaj), elővettem a karácsonyi apró süti és linzeres formákat, és készítettem néhányat. 
Kerestem néhány inspirációs képet, de még ezután fogom eldönteni, hogy milyen lesz a "karácsonyi ruhájuk".
 A só-lisztgyurma összeállítását és néhány technikai tippet Derékasszony remekül mutatja be.

Inspiráló képek:
 
 
 
 
 
 
 
 
 
  

És néhány, gyerekek által is, vagy gyerekekkel együtt is könnyen elkészíthető színes, vidám ötlet:
 
 

 
 
 

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...