A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ital. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ital. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. április 22., hétfő

Egészséges innivaló

Az egyik leghatásosabb méregtelenítő ital receptje a következő:
2 liter víz, 1 közepes uborka, 1 citrom, 10-12 mentalevél. Az uborkát meghámozva karikára vágjuk, a citromot jól megmosva felkarikázzuk és a mentalevelekkel együtt beledobáljuk egy nagy kancsó vízbe. Ezt este érdemes összeállítani, mert éjszakára a hűtőbe kell rakni, hogy az ízeknek és a hatóanyagoknak legyen idejük a vízbe kerülni.
Másnap ezt a vízmennyiséget meg kell inni, sőt, érdemes kúraszerűen is alkalmazni, több napon át elkészíteni a napi 2 liter mennyiséget és csak inni, és inni, és inni :) Ekkor van igazán eredménye.

A méregtelenítés mellett fokozza a fogyást, növeli az immunrendszer erejét és a bőrt is nagyon szépen kitisztítja. Az íze édesítő nélkül is elmegy, érdemes a hatásra gondolni annak, aki nehezen issza meg az édesítőszerek (cukor, méz stb.) nélkül az italokat. Egyébként hozzá lehet szokni, Én a napi gyömbérteámat is üresen iszom. De most azt is felfüggesztem ezért a kis ,,jóhatásúért" :)

Próbáljátok ki, ajánlom mindenkinek!


2013. január 4., péntek

TEEKANNE tea-teszt



Ezt a posztot kreatívniki érdeklődésére írom.

Kedvenc teáim a gyümölcs, és a különböző hangulatteák, amiből mindig veszek egy-egy doboz egyveleget, így könnyebb eldönteni, hogy melyik lesz az a csomagból, ami tényleg kedvencé válik. Legtöbbször a PickWick teákból állítanak össze mindig új kompozíciót, de most a TEKANNE is előrukkolt ilyen mixekkel. Szerencsémre!
A teákat Én csak mézzel ízesítem (egy csésze tea+1 teáskanál méz), mert szeretem, ha egy kicsit édes. De vannak olyan teák, amelyek önmagukban is fantasztikusak, az illatuk az ízük is felemelő.
Szeretek új ízeket kipróbálni, aztán megkóstoltatom a családdal is, mint kísérleti emberkékkel ( több-kevesebb sikerrel), aztán van, amit nagyadagban szerzek be a mindenkinek tetsző ízűekből, és van amit csak magamnak, mert csak Én iszom.

A TEEKANNE teák „Magic Winter” és „Word of Fruits” csomagjában lévő teák közül a számomra legfinomabb teák sorrendje:
  1. Magic Moment: különböző gyümölcsök (alma, narancs, szőlő), fahéj, hibiszkusz, csipkebogyó egy kis rum ízzel fűszerezve. Az illata és az íze is varázslatos. Ez a tea fogyott el a leghamarabb.
  2. Winter Time: szegfűszeg, fahéj és mandulakeksz ízekből igazi karácsonyi illatokat varázsol a csészébe.
Mindkét tea ízlett itthon mindenkinek. Én pedig odavagyok értük. Ezekből veszek magamnak még-még-még, a vendégeket is szívesen megkínáltam belőlük és bátran fogom ajándékozni is őket.
 
  1. Granny’s Finest: a szilva ízű gyümölcs teát a bodza-vanília íz finom hangulat teává alakítja. Magam részére vennék még belőle.
  2. Sweet Cherry: nagyon finom, igazán édes ízű, tényleg visszaadja az érett cseresznye ízét. Veszek belőle a magam részére.
  3. Fresh Orange: az intenzív narancsízesítésű tea összetevői: alma, hibiszkusz, csipkebogyó, narancshéj, szederlevél. Tényleg erőteljes narancs íze van, finom, még méz nélkül is. Vennék belőle egy egész dobozzal is a magam részére.

 A dobozokban lévő többi teafajta:

  1. Red Berries: málna és vörösáfonya ízesítésű tea piros színe is izgalmas, ugyanúgy, mint az édes cseresznyéé, és az íze is nagyon gyümölcsös.
  2. Forest Fruits:  a hagyományos erdei gyümölcsízű tea: málna, szeder, szamóca, feketeáfonya ízzel kombinált. A Pickwické és a Liptoné is hasonló ízt ad, semmi extra élvezet. De lehet, hogy csak azért, mert ezt a teafajtát már sok-sok éve iszom, és valami ütős ízre mondhatnám azt, hogy: „Na ez IGEN! Ilyen erdeit még nem ittam!” de azt a TEEKANNE-sre sem tudom mondani.
  3. Irish Cream: ez a tejszínes ízű feketetea ír whisky-vel kombinált ízvilágot ad, nekem olyan karamellás volt az íze, jó volt megkóstolni, ajándékba elfogadnám, de külön nem vennék belőle egy egész dobozzal.
  4. Earl Gray: hagyományos ízű angol fekete tea bergamott aromával klasszikus teának számít a családban. Nekem kicsit unalmas ez az íz, és nem igazán különbözik a Pickwick vagy a Lipton earl gray változatától. 

2013. január 1., kedd

Teamánia és a bögremelegítő

Teafüggő vagyok. Imádom minden fajtáját, legyen az fekete, zöld, gyümölcsös, vagy hangulat tea, mindegy, csak meleg csészében kortyolható legyen ilyenkor télen.
Rátaláltam a TEEKANNE téli teacsomagjaira, mindkét dobozban 6 fajta teafilter van (5-5 db filter), és isteni finomak.
És ha már forró tea, akkor készítsünk bögretermoszt. Ez nem csak a bögrében lévő teát tartja tovább melegen, de a kezünk is jobban bírja majd a forró csésze fogását, mert Én mondjuk szeretem szorongatni és nem a fülénél fogni a csészét.
Inspirációs fotók a netről, a sajátomat ezután készítem el, de jó ötletet találtam "azzaph" blogjában is.
 
 





2012. december 2., vasárnap

Téli ágyas, mint gasztroajándék

A kép nem saját fotó
Tuti karácsonyi ajándék pasik számára a helyi házipálinka (szilva, alma, vegyes), aminek az ízét lehet fokozni különböző trükkökkel. A legkedveltebb az ágyas és a mézes pálinka, amiből nem csak karácsonyi, hanem egyéb napokra is szívesen készítek ajándékot (szülinap, baráti összejövetelre a házigazdának, rokonlátogatás stb.).
Tavaly találtam rá egy jó gasztroajándékos receptre, amiből azóta több liter ágyaspálinkát is készítettem az év folyamán, főleg aszalt szilvából.

Tulajdonképpen az igazi ágyasoknak legalább 3 hónapig kell állni a gyümölcságyon, de ez a recept már 3 hét után is finommá teszi a páleszt, úgyhogy karácsonyig még éppen belefér elkészíteni.

Fontos még az aszalt gyümölcs minősége, mert a bevásárlóközpontokban kapható aszalt gyümölcsök legtöbbször vegyi eljárással készülnek, így ez rontja a pálinka ízét. Az igazi a valódi aszalással, azaz szárítással készült gyümölcs.

„Téli varázs" ágyas pálinka
Az „ágyat" úgy készítem, hogy egy 2 literes befőttes üvegbe aszalt szilvát (lehet hozzá mazsolát is tenni), szegfűszeget és egész fahéjat teszek, majd rákanalazok 3-4 evőkanál  (ízlés szerinti lehet több és kevesebb is) mézet. Erre az ágyra öntöm a pálinkát, és lezárom az üveget. Néhány hétig érlelődni hagyom, és minden nap megrázogatom egy kicsit az üveget, úgyhogy célszerű szem előtt tartani, nehogy megfeledkezzünk róla. Először szép sárgás lesz a színe, de ahogy telik az idő, egyre sötétebbé válik. 
Néhány hét után szép formájú, kiürült félliteres italos üvegekbe (ezeket gyűjtögetni szoktam), vagy vásárolt dekoratív üvegekbe áttöltöm úgy, hogy néhány gyümölcsöt az üvegek aljára teszek. 
Meg lehet enni a pálesszal átitatott gyümölcsöket is belőle, csak óvatosan vele, mert nagyon ütős.
Készíthetjük más aszalt gyümölccsel is: körte, barack, datolya-fügekombinációt is sokan ajánlják, de nekem ez vált be.

„Téli védőital" ágyas pálinka
Extra durva! "Félalkoholistáknak"! 
1 liter alma, szilva, vegyes pálinkába 2-4 db erős pirospaprikát, és 6-8 gerezd megtisztított fokhagymát teszünk. Ugyanúgy napokig-hetekig érleljük, naponta megrázogatva. Brutális !!!

Az elkészült italokat fél literes üvegekbe töltöm, az üveget pedig kreatívan fel lehet öltöztetni, így  igazán egyedi gasztroajándék lesz belőle, és nagyon népszerű!
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...