2013. március 31., vasárnap

One day 3.


Itt az ideje, hogy kipihenjük a húsvéti készülődés fáradalmait, ha van ilyen, és végre élvezzük ezt a vasárnapi napot. Mi, ilyenkor összegyűlünk a nagyszülőknél, és az egész család együtt tölt 1-2 órát, úgyhogy Én ehhez terveztem a mai ajánlómat.

Húsvét
örülni, hogy itt a nyuszi / vendégségbe menni / az új tavaszi holmit  kipróbálni / glitteres körmök / SK karkötő viselése gyöngyből, és a dicséretek jóérzése /  természetes smink / közös ebéd a nagy családdal / estére valami vicces magunknak és a Párunknak :)

2013. március 30., szombat

Csak nyugodtan :)

Volt időszak, amikor annyira igyekeztem, hogy minden úgy legyen körülöttem, ahogyan gyerekkoromban történt. Ez Húsvét körül a tavaszi nagytakarításra, a sok-sok kajaféleség elkészítésére, a lakás feldíszítésére stb. irányult. Ez persze olyan szinten, amilyen szinten elvártam magamtól, egy idő után nem ment. Munkahely, család, sokszor tanulás, pluszmunkák mellett képtelenség teljesíteni mindent. Ez gyakran kimerültséghez, idegességhez vezetett, és egyáltalán nem leltem örömömet azokban a dolgokban, amikben kellett volna. 

Mert mi van akkor, ha nem ragyognak az ablakok, ha nincs minimum 5 fajta húsétel, saláták a hidegtálon, és sütemények garmada sem áll, az egyébként szűkös hűtőszekrényben?

Itt a jó hír: NINCS SEMMI!!!!

Csak a mi fejünkben van a zavar attól, amit úgy gondolunk, hogy el kell várni magunktól, mert a gyerekkorunkból ezt hoztuk. De amint rájövünk arra, hogy ez másként is működtethető, attól kezdve arany életünk lehet :)))

Így vagyok ezzel mostanában. 

Jelenlegi húsvéti készülődős helyzetjelentésem:
  • A nagy bevásárlást csütörtök este intéztem Nyírbátorban TESCO, SPAR, Penny, mert csak ekkor volt rá időm. Itthon hideg kaját eszik már két napja mindenki, de most ez van.
  • Egyetlen ablakot sem tisztítottam meg még. Mára is csak azt az egyet terveztem be, amelyikben a cicák ücsörögnek, mert az elég maszatos.
  • Mivel tegnap délutánig dolgoztam, így a kaja előkészületek  estére maradtak: egy csokis és egy sima piskótatortalap kisütve, görögsaláta összeállítva, bárányhús feldarabolva, bepácolva. Közben zenehallgatás, és megkóstoltam a Kékedről hozott Gönci-barackpálinkát is.
  • Este 9-kor előszedtem a húsvéti dekorációsdobozokat, és feldíszítettem a meglévő díszekkel a tojásfát. Szerettem volna kreatívoskodni egy kicsit, és új ötletekkel frissíteni a lakásdíszítést, de most eddig még nem futotta rá az időmből.
  • A lakás szalad egy kicsit. Kb. két órát igényel majd az általános takarítás, ami a rendrakásból, portörlésből, porszívózásból és felmosásból áll. Reggeli után ezzel kezdek. Az ablaktisztítós és a minden szekrényt elhúzogatós rész még várat magára egy kicsit, mondjuk legyen már egy kis jó idő is, mert ilyen zimában ugye, nem lehet ablakokat takarítani. Tessék, meg is van az indok, hogy miért maradt el :))))
  • Délutánra marad a torta összeállítás (erdeigyümölcsös-joghurtos és gyümölcsös-túrókrémes), még egy majonézes saláta elkészítés, a gombás csirkemell, és a rozmaringos bárányhús elkészítés. Most nem lesz több ízesítésű töltött tojás, sonkatekercs, és az aprósütik is elmaradnak.
Semmi kapkodás, semmi izgalom, semmi lelkiismeret furdalás, hogy csak ennyi. Most ennyi és kész! És így is meg van a jókedvem, ami sokkal fontosabb mindenkinek, mint a roskadozó asztal és a csillogó lakás.

Ti mennyire veszitek komolyan ezeket az előkészületeket?

2013. március 29., péntek

Tegnap történt

Még a blogírásom elején írtam a vidékfejlesztés egyik gyöngyszeméről, a kékedi projektről. Közben eltelt néhány hónap, ezalatt megtörténtek a vidékfejlesztési pályázatok háttérmunkálatai (közbeszerzés stb.), és elérkezett az idő az első kifizetési kérelem benyújtására.
Határidő: 2013. április 11., mert a tavaly módosított törvény szerint, a támogatási határozat időpontjától számított 9 hónapon belül, be kell nyújtani egy kifizetési kérelmet, és ennek a határideje ez az időpont.
Igaz, hogy az elmúlt hónapok alatt nem említettem ezt a háttérmunkámat, de a főállásom mellett ezen is dolgozom.

Szóval KÉKED!
35 millió forint támogatást nyert egy debreceni egyesület, ennek a zempléni parasztháznak az ifjúsági szálláshellyé való átalakítására. Már kétszer elutasították a pályázatot, amikor hozzám került, és harmadszorra adta be az Egyesület az Én irányításom alatt 2011 nyarán, és a pályázatíráson túl vállaltam a projekt menedzselését is.
Nem kis munka egy ilyen projektet lebonyolítani, és megoldást találni a menet közben felmerülő problémára, ami ebben az esetben is előkerült. 
A négy évvel ezelőtti pályázat benyújtásakor, a tervező által megtervezett és beárazott beruházás nagyon felületes volt. Előkerült az a hiba, amikor többen dolgoznak valamin, és az egyik szereplő munkája felületes. Most a tervező munkája bizonyult annak, mert a kivitelező, a 2 hónapos építési-felújítási munka után kérte, hogy üljünk össze egy megbeszélésre, mert olyan  problémákat észlel, amit önállóan nem tud megoldani.
Indulás Kékedre!
A  kivitelező  Göncről, a műszaki ellenőr Abaújvárról, a tulajdonos Debrecenből és a menedzsment a Nyírbátor melletti kis faluból (Én és Andris).
Szerda reggel fél 6-kor indultunk itthonról, Én persze szabadságot vettem ki a főállásomból, mert tudtam, hogy ez egy egész napos munka lesz. Havas, trutyis út, 7-kor találkozás Nyíregyházán a Debrecenből érkező tulajdonossal,  átülés az Ő autójába, és irány Kéked. 
A helyszíni szemle után Göncön beszéltük meg a költségvetési részleteket, amiből kiderült, hogy a  pályázónak kb. 3 millió forintot kell a projektbe beletenni a pályázott összegen felül, hogy a mostani szabályoknak megfelelően készüljön el a felújítás. Ez nem kis pénz egy civil szervezetnek, még ha akkora is, mint a 20 éves múltú,  Debreceni Rocksuli, úgyhogy le is döbbent egy kicsit a szervezet vezetője. De ez a ledöbbenés csak rövid ideig tartott, mert már mondtam is a további alternatívákat, hogy honnan lehet ehhez pénzt szerezni. Kapásból összeszedtem neki 4 millió forintot a LEADER rendezvények-képzések pályázatából, ami most lesz kiírva, és amire meg is csinálnám a pályázatokat, ha nem döntöttem volna úgy 3 hónapja, hogy befejezem a vidékfejlesztést (magam helyett egyébként rögtön javasoltam mást, aki az általam legmaximálisabb munkavégzésű, önkéntes fiatalból alakult, 28 éves, remek szakember, ANDRIS).

Most itt jár a felújítás, és ezeket a képeket az új tablettemmel készítettem. Egész jó fotókat csinál :), csak furcsa egy lapos táblával fotózni.

Összességében egy jó munkanap volt.
Miért?!
  • Utazás a tél utolsókat rúgó, havas tájain, március 27-én: Tokaji hegy, Boldogkőváralja stb.
  • Találkozni régi ismerősökkel ( Bélával, a debreceni Rock-Suli vezetőjével).
  • Dolgozni, és megoldást találni egy problémára, ami nekem egyszerű, de másnak tragédia. És a végén megnyugtatni a ,,MÁST" is, hogy van megoldás.
  • Megismerkedni új emberekkel (műszaki ellenőr), akiknek szimpatikus a munkamódszerem, és pályázatíráshoz akar munkát ajánlani (sajnos vissza kellett utasítani, pontosabban át kellett irányítani Andrisnak).
  • Bár átfagytam a 2 órás helyszíni szemlén, de jó volt látni az átalakított házat, és elképzelni a nyarat, ahol majd ifjúsági csoportok töltik a szabadidejüket, mert június 30-án átadás.
  • A munkamegbeszélésen újra bebizonyosodott, hogy értem a dolgomat, és magamat fényezve: jó szakember vagyok, mert sikerült megoldást találni a tervező által elfuserált  költségvetés kijavítására.
  • A munkamegbeszélésen kóstoltam gönci barackpálinkát (az ország 8 földrajzi eredet védett pálinkájának egyike), birs- és vadkörtepálinkát, szarvaskolbászt és szalámit, sajttal, almával, lila-hagymával és zöldségekkel.
  • Abaújváron munkaebéd (kivitelező, műszaki ellenőr, tulajdonos, Andris és Én), diktafonos felvétel a napi történésekről, az emlékeztető megírását Én vállaltam. De az ebéd különleges volt, mert megismertem a korhely halászlét pontyból, ami a hagyományos halászlé citrommal és tejszínnel/tejföllel felturbózva. De megkóstoltam (más tányérjából) a rántott borjúlábszárat is, ami finom volt, de Nekem túl nehéz ételnek bizonyult, úgyhogy elég volt csak a kóstolás.
  • Egy gönci, helyi termelőtől sikerült venni 5 liter, 2 éves, díjnyertes barackpálinkát, 4.500 Ft/liter-ért. Ez lesz a húsvéti kínálgatósom :) 
  • Jókedvű út visszafelé, beszélgetés, tervezgetés, és felkérés egy május 23-i debreceni előadásra, a ,,Fiatalok és a kreativitás" c. témakörben.
Este 7-re értem haza. Itthon a húsvéti készülődésnek még semmi nyoma, se takarítás, se lakásdíszítés, se semmi :(
Így van ez, ha főállás mellet plusz munkát is vállal a NŐ.

2013. március 27., szerda

Stílusújítás

Ahogyan böngészem a divat- és beauty-blogokat, itthoniakat és külföldieket is, egyre inkább kedvet kapok ahhoz, hogy negyvenen túl is becsempéssze egy-két fiatalos outfit részletet.
Sok minden tetszik, sok mindent kipróbálnék, de a korom mellett figyelembe kell venni azt is, hogy egy nyírségi faluban élek, ahol kiverné a biztosítékot az embereknél, ha meglátnának egy-két általam igazán izgalmasnak vélt cuccban.
Erre mondhatnám azt is, hogy kit érdekel, hogy ki mit mond, ahogy mondtam is sok-sok éven keresztül, és gyakran lázadtam még harminc évesen is, de ma már látom, hogy figyelni kell arra a közösségre is, ahol felnéznek rám.
Bár a korosztályomban így is ,,kakukktojás" vagyok, de már elfogadtak ilyennek. Ennek ellenére mégis egyre erősödik bennem az újítási vágy, az új stílus kipróbálása, saját magam átformálása.
Szívesen kipróbálnék egy ,,Átváltoztatjuk!" programot is, amiben szakemberek: ,,sztájliszt", sminkes, fodrász stb. kezei között lehet új kinézetre, stílusra ötletet kapni. 
Biztosan más szemmel lát egy szakember: sokkal merészebben bánik a színekkel, fazonokkal. Neki egy alkotni való felületet adunk, és ő remekelhet rajtunk. Aztán az alkotás végén eldönthetjük, hogy tetszik-e a mű, melyik részét tudjuk beilleszteni a hétköznapjainkba, melyik az, amelyik nagyon távol áll tőlünk, hogy meg tudjuk-e szerettetni magunkkal, vagy nem.

Ti mennyire vagytok nyitottak a változtatásra?

2013. március 26., kedd

Kötött mellény

Elkészült az egyik alkotásom.
Megterveztem, az itthoni maradék fonalaimhoz igazítva, aztán kötöttem, majd lebontottam, mert nem tetszett a vállmegoldás és a derékrész, aztán megint átterveztem, de már csak fejben, és újra kötöttem.
Ilyen lett, és tegnap már ki is próbáltam, mustársárga pamutgarbóval egész jól viselhető volt, ebben a hidegben is. 
A kötéshez nem kell nagy tudomány, csak a sima-fordított szemeket kell megfelelően váltogatni. A többi már csak kreativitás. A színek, egyszerű minták és a fazon kitalálása a játék lényege, legalábbis Nálam.

2013. március 25., hétfő

Tavaszi színek

Újra a tavasz trendszínei közé kerültek a púderszínek, valamint azok erősebb és lágyabb árnyalatai.  Én az élénkebb változatokat szeretem, úgyhogy most ilyenekből készítettem egy kombinálható összeállítást.

2013. március 24., vasárnap

Húsvéti manikűr

A Húsvét megint egy olyan alkalom, amikor olyan körmöket kreálhatunk, ami különlegessé és vidámmá teszi a kezünket. Színes nyuszifejecskék, tojásdíszítő sorminták sokaságát lehet most rápingálni egy, vagy akár több körömre is. 
Tinilányok, fiatalok!  Ne hagyjátok ki! :)

2013. március 23., szombat

Húsvéti birkafasírt

A faggyútól letisztított birka combját ledarálva, pompás fasírt készíthető: gombócra, kolbászra formálva, vagy rúdban kisütve, megtöltve mindenféle jóval... A fasírtok elkészítésének igazán nagy a választéka.
Most egy egyszerű, de mégis kicsit különleges verziót mutatok. A baconszalonnába helyezett, muffintepsiben  készített fasírt feldobja kicsit az ünnepi menüt, és el lehet készíteni bármilyen húsból.

Készítés
  1. A kb. 1,5 kg darált húst ízlés szerint ízesítem. A birkahúshoz leginkább rozmaringot, fokhagymát, vöröshagymát, sót és borsot használok, de van amikor kakukkfüves kedvem van. Hozzáadok 3-4 tojást és 3-4 evőkanál szemlemorzsát és jól összemoncsolom :)
  2. Gombócokat formázok belőle, és belerakom a baconszalonnával kibélelt tepsibe, majd ráhajtogatom a szalonnacsíkokat a tetejére. Néhány gombócnál apró hagymakarikát is tettem a szalonna alá, így szoktam kísérletezgetni. Ha finom, legközelebb így készítem, és finom lett.
  3. 200 fokos légkeveréses sütőben 45-50 percig sül, de a gombócok nagyságától függően ez több is lehet.
  4. Kiszedve, kihűlve tökéletes húsvéti hidegtálra való finomság. (Az utolsó képen hagyományosan készült fasírtgolyók is vannak, mert egy részét serpenyőben, bő olajban sütöttem ki.)


2013. március 22., péntek

Báránysült

Ha a Gazdának van birkafalkája, akkor sokkal gyakrabban kerül a család asztalára bárány, vagy birkasült. Így van ez nálunk is. Kb. 5 éve fedeztem fel ennek a húsnak az igazi értékét, pedig már 20 éve vannak birkáink.
Az internetről letöltöttem különböző bárányos-birkás receptet, főzőműsorokban figyeltem, hogy hogyan készítik a görögök, az angolok, az olaszok, és kifejlesztettem az Én egyedi hússütési módszereimet.
Mivel közeledik a Húsvét, lehet, hogy hasznos lesz ez a poszt azoknak, akik kedvet kapnak hozzá.

4-5 éves birka gerincéből készítettem ezt a sültet. A Párom mindig konyhakészen teszi elém a húsokat, és a nehezebb munkát is elvégzi, mert ezt a gerincet például fűrészelve kellett felszeletelni. 

Akkor jöjjenek a lépések
  1. A hússzeleteket bedörzsölöm olajpáccal, ami most féltasak őrölt rozmaring, 1-1 teáskanál só, bors és 5-6 gerezd préselt fokhagyma, 1,5 - 2 dl olíva-, vagy étolajban elkeverve.
  2. A bedörzsölt hússzeleteket egy tálba teszem, hogy szinte ellepje az olajos pác, folpackkal lezárom, és 1-2 napig a hűtőben érlelem. 
  3. Majd tepsibe rakom, amit kedvem szerint mindig kibélelek valamilyen zöldséggel. Most hagyma és sárgarépa került az aljára, amire ráteszem a hússzeleteket, ráöntöm az összes olajpácot, és még 2 dl vizet is adok hozzá. Alufóliával lezárom.
  4. 250 fokra felmelegített sütőbe  teszem a tepsit 25 percre, amiben hirtelen megsül a hús külső része, majd leveszem a hőfokot 130 fokra, és ezen puhítom tovább 2-3 órahosszat. Attól függ, hogy milyen erős a birkahús, azaz milyen korú a birka. Minél idősebb, annál több puhítást igényel.
  5. Aztán elzárom a sütőt, és zárt ajtónál hagyom kihűlni, és lehűlni benne a tepsit a tartalmával együtt.
  6. Fogyasztásra kész! Nagyon finom, és omlós a hús ezzel a technikával sütve, a családban mindenki kedvence az így elkészített birkahús. Melegen is kiváló, de hidegen is megmarad a puhasága, salátákkal pedig kiváló húsvéti étek.

2013. március 21., csütörtök

Húsvéti virágdísz

Egy öblös üveg, néhány színes fa, műanyag vagy hungarocell tojás, és újra lehet egy kicsit másként összeállítani egy szép tavaszi, húsvéti virágdíszt.


2013. március 20., szerda

Tojásfa

Mutatós húsvéti dísz a tojásfa, amit minden évben készítek Én is. Még mielőtt megmutatom az idei sajátomat mutatok néhány képet inspirációnak. 

2013. március 19., kedd

Gyerekszoba falfestés

Egy új anyagot és egy új technikát ismertem meg az elmúlt héten, falfestés olajpasztell festékkel, amit még soha nem használtam. 
A főállású projektünk egyik részprogramja a BABÓCA-Gyerekház működtetése, és az erre használt helyiséget dekoráltuk ezzel a technikával. Tulajdonképpen otthoni gyerekszoba falfestésére is kiválóan alkalmas, nagyon egyszerűen lehet felvinni, nem maszatol és egy 24 színű festék csak 3.800 Ft. Mi két dobozzal vettünk, de elég lett volna egy is.

A Bogyó és BABÓCA mesesorozat figuráit rajzolta fel a falra sima grafit ceruzával az egyik jó rajzkészséggel rendelkező munkatársunk, és a festéket sima étolajjal higítva vitte fel rá. 
A jobb felső képen látszik, hogy a Mariann kezében lévő műanyag tányéron a festék, és a műanyagpohárban az étolaj, amivel higítja és keni fel a falra a festéket. Minél több olajjal higítja, annál világosabb árnyalatot kap.
De a jó hír, hogy sok-sok felületre használható és maradt egy csomó festék. Hétvégére hazahozom a maradékot és kipróbálok egy-két felületet (üveg, fa, csempe, kifújt tojás stb.). Mindenképpen beszámolok róla.

Ti használtatok már olajpasztell festéket?

2013. március 18., hétfő

Jó nap???? Lássuk annak!


Egy pillanatkép a szombati napról. Délben, a mi kis nagyon napsütötte nappalinkban 13,3 fokban, takarókkal beburkolva vártam, hogy visszatérjen az áram. De hiába, második napja semmi :(

Csak javasolni tudom, hogy mindenki legyen nagyon hálás azért, amiért élvezhetjük a "mindennapi áramunkat", ami sokaknak egyenlő a "mindennapi kenyérrel". Most az Y-Z generációra gondolok főleg, akiknél három nap internet és telefonos Facebook-olás hiányában már komoly elvonási tünetek jelentkeztek. Ezt az unokahúgaimnál (15 évesek), az unokaöcsémnél (13 éves) tapasztaltam leginkább. Elégedetlenség, szitkozódás, nyomorult faluzás ... minden játszott!!! Nem egyszerű beláttatni velük, hogy vannak más értékek is a megszokottakon kívül.

Nálunk, ha nincs áram, akkor nincs fűtés, mert a keringetőszivattyú árammal működik, nincs telefon, nincs internet, nincs térerő, nincs semmilyen külvilági kommunikáció, nem tudtunk semmiről semmit két napig, nincs meleg víz, nincs mikró, nincs főzés és egy nap után még hideg víz sem volt, de még a hűtő tartalmát is a kutyák ették meg két nap után. És persze a faluba sem tud semmi bejönni, nincs friss kenyér, tej, orvosi ügyelet ... semmi. 

Egyre csökkenő lakáshőmérséklet, vasárnap reggel már 11,8 fokra ébredtünk. Pamutharisnya, cicanadrág, két melegítő alul, atléta, póló, póló, vastag-hosszú ujjú póló, kötött pulcsi, polárfelső, kendő a nyakban felül, és így jól éreztem magamat.
A Párom egész nap a juhoknál dolgozott, kézzel húzták a vizet a nagy falkának, mert a szivattyúhoz is áram kell, úgyhogy Ő nem fázott.
Ádám zsörtölődött rendesen, hogy mi a fenéért jött haza Debrecenből, mert vissza már nem tudott menni, ugyanis a hófúvások miatt az utak járhatatlanok lettek. A szakdolgozatán akart dolgozni, de nem tudott, így a hétfői határidő miatt aggodalmasodott. A fiatalok összegyűltek néhány óránként a kocsmában, és egy ott működő aggregátorról töltötték felváltva a telefonjaikat, hogy legalább játszani tudjanak valamivel, ha már térerő nincs, és a laptopjukat, hogy legalább egy-egy filmet tudjanak megnézni rajta. 

Én azt mondom, hogy örüljünk, hogy csak ennyi problémánk volt. Akiknél beteg ember van otthon, nem volt orvos, gyógyszer, akiknél kisgyerekek, hidegben eltölteni napokat nem egyszerű, akik ott rekedtek az utakon, családostul a hidegben ... soroljam. És még mindig van sok-sok település itt Szabolcsban, ahol még most sincs áram.
Gyertyafényben régen beszélgetett már ennyit együtt a család. Igaz, hogy átfagytam rendesen, talán mára már felengedtem, de ilyen napoknak is lenni kell, hogy jobban értékeljük, ami már megszokottként körülöttünk van.

2013. március 17., vasárnap

Van áram!!!!

VÉGREEEE!
Csütörtök este 22:30 körül az zord időjárás elérte a Nyírséget is, rögtön áramszünet lett, és ma délelőtt 10:30-kor lett újra áramunk és most már van internetünk is :)
60 órás áramkimaradás az egész faluban. Nem könnyű két és fél nap van mögöttünk: áram nélkül se fűtés, se víz, se telefon, se internet, az időjárás miatt semmilyen ki-beközlekedés a mi kis zsákfalunk-ban-ból, se friss kenyér, se tej, se orvosi ellátás... semmi. 
Volt káosz rendesen minden családnál.
De most még a Family Frostos autó hangját is hallom már :)))


Nálatok mi a helyzet?

2013. március 14., csütörtök

Tavasz egyszerűen

Március közepe van, ideje elkezdeni a lakásunk tavasziasítását is. Én ezt legalább annyira élvezem, mint a Karácsony előtti lakásdekorálást, csak most a meghittség helyett a frissesség, a virágillatok, a vidám színek kerülnek előtérbe.
Kihasználom ezt a hosszú hétvégét, és a takarítás mellett elkezdem a húsvétra készülődést is. Tulajdonképpen egyszerű, kreatív ötletekkel fogom most becsempészni a tavaszt mindenhová, úgyhogy ehhez az elképzeléshez gyűjtögetek ötleteket.
Elsőként itt vannak a háztartásban összegyűlt egyszerű üvegek, amiket néhány szál virággal kellemes lakásdísszé lehet varázsolni.

2013. március 13., szerda

Férfiingből kötényt

Jópofa ötlet azoknak, akik nagyon "magukon akarják érezni" a szeretett férfit :) 
Párunk már nem használt ingéből csini kötényt lehet varázsolni rövid idő alatt. Jó muri, ha mire haza ér a munkából, ebben várva kóstoltatjuk meg vele a készülő vacsorát. Biztosan jókedvű ölelést kapunk majd tőle.
Korábban írtam a "kettesbendejólenni" programokról, és ehhez kapcsolódva fokozhatjuk a Párunk értékességének megmutatását. Ezzel erősíthetjük azt a tudatot benne, hogy még főzés közben is érezni akarunk egy kicsit belőle. De ezt csak akkor, ha tényleg így is érezzük, egyébként nem éri el azt a hatást, amit várunk tőle.

2013. március 12., kedd

Jó hír!!!

Örömmel adok hírt arról, hogy a "Nőies, hétköznapi szett a téli szezonban" című pályázaton a beküldött divat-szettjeimet Soós Katalin stílustanácsadó a második helyen értékelte. 
Ez azért fontos Nekem, mert egyfajta visszajelzést kaptam egy szakembertől, hogy talán jól érzem a divat-stílus jegyeinek összeillesztését. Ezt tanulás nélkül, magamtól csinálom, ahogyan gondolom, hogy jók lehetnek együtt a darabok, és még soha, senki nem mondta, hogy jó, vagy nem jó. Úgyhogy ezzel egy kicsit tesztelem is magamat, és örülök, hogy jó úton haladok abban, hogy követem azokat a területeket, amikben jól érzem magamat. Ez pedig jelenleg a "divatgurus önsztájlisztkodás", amiről írtam az EVA WAYS -ban is.
Akkor még is csak van érzékem ehhez a területhez? Ez nagyon fellendített! KÖSZÖNÖM!


2013. március 11., hétfő

Kreatív részletek

A különleges kreatív részletek egyedivé teszik a kötött holmikat. Nem kell hozzá nagy tudomány  csak néhány ötlet és egy kis saját fantázia. 
Ötleteket gyűjtök továbbra is a tavaszi, kabát nélküli öltözködéshez, bár ezek a könnyű tavaszi kabátok alatt is megállják a helyüket, és ugye van egy különleges fonalam is, amit pénteken vettem, és amiből valami különlegeset akarok készíteni.

2013. március 10., vasárnap

A vidéki vidékfejlesztés 2.

Az EU-hoz való csatlakozással beindult a nagybetűs FELZÁRKÓZTATÁS, sok-sok milliárdot lehet kipályázni mindenféle fejlesztésre. Ehhez igazodott egy új terület, sok-sok pályázatíró cég jött létre, akik szinte bombaáradatot zúdítottak a településekre, vállalkozásokra, cégekre, egyházakra stb. Ezerrel nyomulva keresik a megbízásokat, ingyen bevállalva a pályázatkészítést, és százalékos sikerdíjért, vagy a menedzsment feladatok ellátásáért kapnak majd jó sok pénzt (több millió Ft). 

A tapasztalataim ezen a területen különbözőek. 
  1. Dolgoztam már úgy, hogy  profi pályázatíró cég keze alá asszisztáltam, aki egy pályázati kiírással megbízást szerzett a profi marketingjével az ország számos településétől (60-80 pályázatot készített egyszerre). Mi a településekről adtuk az adatokat, a helyi információkat, ők pedig egy tematika szerint "egykaptafára" elkészítették a pályázatokat. Itt lent rengeteg munka volt vele, szinte 80%-ban összeállítottam a pályázatot, a profi cég pedig bekeretezte az ő sablonjával. Aztán jött az értékelés, és a sablonosság miatt sok-sok projekt kiesett. A mienk is. Néhány ilyen eset után megfogadtam, hogy nem dolgozok többé pályázatíró cég által vállalt munkában. Vagy megcsinálom Én, vagy csinálja más az asszisztálást.
  2. Dolgoztam csapatban, ahol az irányítás nem volt megfelelő, így hiába csináltam meg jól az Én részemet, ha mások ellazáskodták és nem érezték a munkájuk súlyát. Vagy elutasítás volt a hibák miatt, vagy belemásztam az általam nem vállalt területbe (pénzügy, építés stb.), de ez sok-sok éjszakázással, plusz munkával járt, amibe egy idő után belefáradtam. Az évek alatt egy "Emberkét" sikerült betanítanom, aki egy 27 éves természetvédelmi mérnök, de 5. éve itt ragadt a pályázatoknál. Egyre profibb, éppen a múlt héten számolta össze, hogy jelenleg 31 futó projektje van, de éjjel-nappal dolgozik, mert a jövőjét alapozza.
  3. Most egyedül dolgozom. Kevesebb munkát vállalok, de tudom, hogy az meg van csinálva. Ha valamit elrontok, magamat hibáztatom csak, és nem dolgozok mások helyett. Igyekszem bebiztosítani magamat egy főállással, és mellette plusz vállalásokkal keresek kiegészítő pénzt, ami összességében jóval több, mint a főállású bérem.
Előnyömre válnak az alábbiak:
  • Kiképeztem magamat az évek során, hogy minden területen nagyjából képbe legyek. 
  • Ismerem a pályázatkezelő szervek munkáját, mert 2 évig LEADER munkaszervezet vezető voltam, ahol vidékfejlesztési pályázatokat kezeltünk. 
  • Ismerem a pályázati értékelést, mert 3 évig pályázati szakértő voltam humánterületen, tudom, hogy mire kell figyelni, mert mit figyelnek az értékelők. 
  • Előnyömre válik, hogy ismerem a pályázati rendszer ezen folyamatait, így magabiztosan tudok kommunikálni bárkivel, és mindig meg tudom szerezni a szükséges információkat a munkámhoz.
 A rendszerben nem tetsző részek:
  • A pályázatok értékelésére a politika nagyon rátelepült. Azok a projektek kapnak leginkább támogatást, amelyek mögött úgymond "háttérszél" van. Sok projektem kiesett az értékelés során, amit olyan településnek készítettem, akinek a vezetése mondjuk nem kormánypárti volt, pedig a pontozása alapján bent kellett volna maradnia. 
  • Mivel a nagy pályázatíró cégek bevállalják, hogy ingyen elkészítik a pályázatokat, csak kapják meg a munkát, és majd ha nyer a pályázat, akkor kapnak pénzt belőle,  így néhány éve nekem is így kell munkát vállalni, mert a megbízóknak ez kedvezőbb. Csakhogy a pályázati ügyintézés eléggé hosszadalmas, a benyújtástól a döntésig 6-8-10 hónap is eltelhet, így pénzt jóval a munka elvégzése után látni belőle. 
  • Kemény határidők, amikor éjjel-nappal dolgozni kell napokon keresztül, fáradtan nagyobb a hibázás, és nem lehet mindig a magad beosztásában dolgozni, ha ki vagy szolgáltatva más feladatot ellátó embereknek is (tervezőmérnök, árajánlatot adó cégek stb.)
Bea kérdésére válaszolva: Milyen legyen egy jó területfejlesztő mérnök? 
  • Legyen elkötelezett a fejlesztésekkel kapcsolatosan, legyen az bármilyen szeretett terület. Lássa meg a lehetőségeket, és legyenek jó ötletei, javaslatai a fejlesztésekhez.
  • Az önmenedzselő képesség elengedhetetlen. Nem lehet labdába rúgni, ha nem tudod magadat eladni, ráadásul, ha nincs szakmai referencia mondjuk egy kezdő mögött, az még nehezebbé teszi a dolgokat.
  • Jó kommunikáció, magabiztos fellépés, határozott információátadás. Ehhez alaposan ismerni kell a pályázati területeket, az utolsó betűig a pályázati kiírást és a kapcsolódó dokumentumok tartalmát, elkészítésének folyamatát.
  • Nagyfokú alkalmazkodó képesség, tudni kell igazodni a folyamatos változásokhoz. A politika gyakran átrendezi ezt a területet is. Napi szinten változó jogszabályok, kezelőszervek, elektronikus felületek stb.
  • Kitartó és türelmes munkavégzés, amikor a határidő miatt még hétvégén is munka van reggeltől estig. És az elfogadás, amikor elutasítják a pályázatot, nem nyer, és nincs pénz ezért a sok-sok munkáért :(  
Erre a területre bekerülni, és jó szakemberré válni nem egyszerű feladat. Célszerű ismerőst keresni, akinek van tapasztalata és esetleg be tud vinni egy jól működő rendszerbe. Ismeretlenül, önéletrajzok bombázásával nagyon nehéz bekerülni egy-egy jó csapatba.
A betanított "Emberkémet" magamhoz vettem még 20 éves korában, és apránként mutattam meg neki ennek a rendszernek a lehetőségeit, kezdve ifjúsági programok pályázatával. Nagyon érdekelte a pályázatíró terület, és nagyon meg akart felelni mindennek, rengeteg munka van mögötte. Mára a térség egyik profija, de az önéletrajzok benyújtásával, ismerős nélkül, még a meglévő tapasztalataival sem tudott a térségből elmenni, máshol munkát vállalni.

Az Én tervem, hogy elhagyom ezt a területet, ebben az évben lezárulnak a futó projektjeim, és már januártól nem vállaltam pályázatírást sem. De jó terület, aki szereti minden részét, a sikerekkel és a kudarcokkal egyaránt. Nekem elég volt belőle ez a 8 év.

2013. március 9., szombat

Kudarcosan sikeres shopping

Tegnap Nyíregyházára vezetett egy szakmai utam, aminek nagyon örültem, ugyanis december eleje óta nem voltam egyedül sehol, így azóta nem tudtam időt szakítani a magam shoppingolós örömszerzésére. Mindig valakivel mentem, vagy egy ügyféllel, vagy a főnökömmel, munkatársaimmal. 
De most kihasználtam az alkalmat, azaz kihasználtam volna, de a nyíregyházi Stop Shop-ban, és a Korzó üzleteiben sem volt semmiféle nekem tetsző holmi. Sem a Deichmann-ban, sem a C&A-ban, sem a H&M-ben, sem az Orsay-ban, sem a New Yorkerben ... pedig nagyon szerettem volna próbálgatni.

Aztán jött egy gondolat, hogy varrok magamnak lapszoknyákat. A BURDA-Stúdió üzletében vettem 60 cm fekete zsenília (2300 Ft/m), és 60 cm szarvasbőrhatású (2100 Ft/m) anyagot, fekete selyem bélésanyagot (900 Ft/m), itthon még van maradék ripszalagom  és vetexem, úgyhogy hétvégén nekiveselkedek a lapszoknyák kiszabásához.

Ráadásul még ráakadtam egy különleges fonalra is, amiből valamilyen kreatív mellénykét akarok kötni, vagy horgolni és még gyöngyös kiegészítőkhöz is vettem hozzávalókat.

Most, hogy így elnézem a fotókat eléggé őszi színeknek tűnhetnek, de élénk színű pólókkal, blúzzal tavaszivá fognak változni.


2013. március 8., péntek

Pillanatképek a kötésem folyamtából

A tervezett kötött felsőm készítésének folyamata ilyen jókedvűen történt a héten. 
Ciri-Miri a házunk szerencse cicája. Egy éve került hozzánk. Kölyök cicaként, csak úgy magától itt termett az egyik februári napon, pontosabban a már meglévő Cuki-Cicánk hívta ide valahonnan, aztán már nem ment el tőlünk többé. 
Nagyon szeretjük és tényleg szerencsét hozott az elmúlt évben mindannyiunknak.

IMÁDNI VALÓ :)



One day

A NŐNAP egy különleges nap, akár hétköznap, akár hétvége, de ezen a napon igazán érezni kell, hogy NŐK vagyunk. Én szeretem magamnak széppé tenni ezt a napot, és nem várok senkire sem, hogy eszébe jut vajon valakinek, vagy nem, hogy ma NŐNAP van. A pasik gyakran elfeledkeznek róla.
Reggel azzal kezdek, még az ágyban nyújtózkodva, hogy "Ma NŐNAP van! És ma kényeztetni fogom magamat! Ha akarsz csatlakozhatsz!" Garantálom, hogy fog csatlakozni.
Ha Én gondoskodom a magam NŐNAPI elégedettségéről, hozzáadódik a többi is, ami még szebbé teszi ezt a napomat is.

NŐNAP
egy szál tavaszi virág magamnak / szépnek lenni / nőcis cuccokban flörtölni / ajándék magamnak: apró ékszer, parfüm / koktél a barátnővel, vagy egyedül / új tavaszi lakk / napvégi kényeztetés illatos fürdőben

2013. március 7., csütörtök

Tervezgetés

Kedvet kaptam egy kis tervezgetéshez. Már régen csináltam, de most jól esik egy kis ilyen típusú kikapcsolódás a sok-sok agymunka után, ami most a munkahelyemen van. 

Elővettem a maradék fonalas dobozomat, megnéztem, hogy milyen színű fonalaim vannak és beindult a kis amatőr KREATÍV ÉNEM.
Ilyennek gondoltam ki, és hamarosan kész is lesz. 
Most kötök esténként.

2013. március 4., hétfő

Színes tavaszi külső


Egyre energikusabbnak érzem magamat, és a tavaszi fáradtság nyoma sincs bennem. Ezt akarom kifejezni a tavaszi fejlécemmel is, mert igazán színesen akarom megélni a tavasz minden napját. 
Annyi sok szép ünnepnap van ebben az évszakban: Nőnap, Húsvét, Anyák napja, Gyereknap, és itt vannak a jeles napok is: március 15-e, a Víz-, az Emberszeretet-, a Nevetés-világnapja, Föld Napja, Madarak és Fák Napja ...
Megkezdődik a nyári időszámítás, egyre melegebb lesz az idő, lehet élvezni a napsütést, beindul a sok-sok tavaszi zöldségből készített salátaszezon, lekerülnek a kabátok, újra látható lesz minden kiegészítő "SK ékszerem" és még sorolhatnám.

One day 1.

One day = Egy nap

Ezzel a címmel indítok egy olyan sorozatot, amiben a Pinterest fotóválogatásaimból állítok össze egy-egy kedvemre való napi mix-et, amibe lesz az időjáráshoz, vagy az alkalomhoz illő napi viselet, enni-innivaló szépítkezés, pihenés és egyéb inspiráló fotó. 
Nem kötöm ezt a sorozatot rendszeres napokhoz, lehet, hogy hétfőre-keddre, vagy éppen szombatra időzítem, attól függően, hogy mikor van valamilyen aktualitása: tavaszodik, jó idő van, fúj a szél, esik az eső, barátok jönnek, babaparti, kreatív-nap, ünnepnapok stb. 


Hétköznapra: szőrmés mellényke / zöldséges-túrós szendvics / medál hosszú nyakláncra / teadélután / bordó egyszínű lakk / esti jóga

2013. március 2., szombat

Horgolt kokárda

Ma horgolgattam. Március 15-ig még egy kezdő is el tudja készíteni ezt az egyszerű horgolt kokárdát. 

A nemzeti színű virágot zöld színű fonallal kezdtem. 8 láncszemet kis körré összekapcsoltam, majd mindegyik szemben 2 db egyráhajtásos pálcát szúrtam. Így 16 szem lett a zöld szín külső szélén. 
Aztán a fehér fonallal mindegyik zöld láncszembe 3 db egyráhajtásos pálcát szúrtam le, így mire körbeértem, 48 láncszem lett a fehér szín külső szélén. Végül jött a piros szín, amiből minden fehér láncszembe 2 db egyráhajtásos pálca került. Így összesen 96 szemmel zártam a virágformát és ettől a folyamatosan szaporított szemektől a végére szépen befodrozódott a kis virágom. Ettől persze el is lehet térni, fodrosabbá is lehet tenni, ha úgy tetszik, akkor több pálcát kell leszúrni a láncszemekbe. Nekem így tetszik.
A kokárda szárát egyszerű egyráhajtásos pálcákból készült szalag adja, de nekem most jobban tetszik a karkötős kokárda, amiben a csuklóm méretéhez igazítva készítettem a pántot. (Puppets-Eldorado horgolófonalat használtam.)

Én ezt a karkötős verziót fogom napközben használni, amikor nincs rajtam kabát, mert jó érzés lesz egész nap érezni a magyarságtudatom erősségét. A kabátomon pedig a hagyományos formátumú kokárdát fogom kitűzni.



2013. március 1., péntek

Vegakaja

Amikor a családban valaki úgy dönt, hogy követi a vegetáriánus barátját az étkezésben, akkor egy kicsit hozzá is igazítani kell a családi menüt. Lea barátja vega, így Lea is egyre jobban előnyben részesíti ezt az étkezési formát.
Én még most ismerkedek vele, de nagyon egyszerűen elkészíthető ételeket találok a neten, amiből persze még az ételes dobozokba  is kerül, mert ugye "kajavisszaszállítás" van a továbbtanuló gyerekeimnek.
A hétvégén fokhagymás-spenótos spagettit készítettem, a Mama nyáron lefagyasztott spenótpüréjéből, amit felengedés után serpenyőben felforrósítottam, belepréseltem a fokhagymagerezdeket (2 db-ot) és sóztam, borsoztam. Felrottyanás után egy kevés főzőtejszínnel lágyítottam, majd újra felrottyanás. Beleforgattam a kifőtt durumos spagettitésztát és kész. Sajttal megszórva került az asztalra. 

Leának és Nekem ízlett. Ádám azt mondta, hogy fűízű, meg lehet enni, de jól lakni nem szeretne ezzel. A Párom meg sem kóstolta, mert Ő, a nagy HÚSEVŐ, úgy vélekedett: "Még a színe sem jó!" :) Persze tudom, hogy Neki más az ízvilága, de ez most Leának készült.

Ti hogy vagytok a "vegakajával"?
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...